Versenyeztetés
Lovardánkban a legügyesebb lovasainkkal rendszeresen részt veszünk a környéken meghirdetett házi lovasversenyeken. Aki még ennél is többre vágyik, az a Póni klub versenyrendszerén belül bizonyíthat.
2017. nyarától rajtengedély vizsgát tett lovasainkkal hivatalos versenyeken is részt veszünk.
Versenyzőink nem csak gyakorlati órákat vesznek, de felkészülésüket az elméleti tudásuk bővítésével és rendszeres edzőtáborokkal támogatjuk.
Korábbi versenyeken lovasaink eredményesen szerepeltek, számos első, második, harmadik helyezést hoztunk már el.
A versenyzés ugyanakkor egy komolyabb elkötelezettséget jelent, ezért a jelentkezésnél a feltételeket mindenképpen át kell beszélni.
Korábbi versenyeink
Eredmények:
Kezdő ugró:
Seres Anna - 1. helyezett
Szántó Szonja - 2. helyezett
Balogh Benjamin - 3. helyezett
Haladó ugró:
Seres Anna - 1. helyezett
Gubrán Alexandra - 4. helyezett
Balogh Benjamin - 5. helyezett
Kezdő ügyességi:
Kovács Netti - 3. helyezett
Kovács Lara - 6. helyezett
Eredmények:
ezdő ugró:
Huszka Lili 1. helyezett
Verebélyi Réka 2. helyezett
Tőke Harmat 3. helyezett
Gubrán Alexandra 4.helyezett
Régenbach Maja 5. helyezett
Szántó Szonja 6. helyezett
Haladó ugró:
Huszka Lili 1. helyezett
Verebélyi Réka 2. helyezett
Buzássy Bori 3. helyezett
Kovács Levente 4. helyezett
Szántó Szonja 5. helyezett
Tőke Harmat 6. helyezett
Hordókerülés:
Kovács Levente 2. helyezett
Tőke Harmat 3. helyezett
Gubrán Alexandra 5. helyezett
Buzássy Bori 6. helyezett
Eredmények:
Kovács-Bör Lara ügyességi gyakorló versenyszám 2. helyezett
Kovács-Bör Netti ügyességi kezdő versenyszám 1. helyezett
Régenbach Maja ugró 50-60 hiba idős 2. helyezett
Huszka Lili ugró 50-60 hiba idős 4. helyezett
Tőke Harmat ugró 50-60 hiba idős 6. helyezett
Bidnay Petra ugró 70-80 időmegközelítés 2. helyezett
Hetyey Karola ugró 70-80 időmegközelítés 5. helyezett
Bidnay Petra ugró 80-90 összevetés 1. helyezett
Hetyey Karola ugró 80-90 összevetés 4. helyezett
- Sződliget MSZLSZ - 2019. augusztus 31
Eredmények:
Hetyey Karola és Casablanca - 70-80 cm 5. helyezés
Hetyey Karola és Casablanca - 80-90 cm 1. helyezés
Eredmények:
Bidnay Petra és Korinthos - R100 nyitott 3. helyezés
Bidnay Petra és Korinthos - R105 nyitott 1. helyezés
Eredmények:
Bidnay Petra és Korinthos - R100 nyitott 6. helyezés
Bidnay Petra és Korinthos - R105 nyitott 1 verőhiba
Verebélyi Réka és Nimfa - R100 stílus hibátlan pálya
Verebélyi Réka és Nimfa - R100 nyitott 1 verőhiba
Eredmények:
Buzássy Bori és Dominó - haladó 4. hely
Gubrán Alexandra és Tűzkő - sikeres befejezett pálya
Hetyey Karola és Conty - kezdő 3., haladó 6. hely
Huszka Lili és Csillagfény, Dominó - kezdő 1. hely
Kovács Levente és Bella - haladó 1. hely
Régenbach Maja és Nofri - kezdő 4. hely
Szántó Szonja és Dominó - kezdő 5. hely, haladó 5. hely
Tőke Harmat és Nadragulya - kezdő 1. hely
Verebélyi Réka és Nimfa - kezdő 6. hely, haladó 3. hely
Eredmények:
Bidnay Petra és Korinthos - R100 nyitott 1. helyezés
Eredmények:
Bidnay Petra és Korinthos - R100 nyitott 1. helyezés
Eredmények:
Bidnay Petra és Korinthos - R100 stílus 9. helyezés
Hetyey Karola és Conty - R105 nyitott 9. helyezés
Eredmények:
Bidnay Petra és Korinthos - PK2 ugró 1. helyezés, PK3 ugró 1. helyezés
Hetyey Karola és Conty - PK3 ugró 2. helyezés
Eredmények:
Szilágyi Nárcisz és Tjibbe - LM5 2. helyezés
Eredmények:
Tőke Harmat és Nadragulya - kezdő ugró 1. helyezés, haladó ugró 4. helyezés
Verebélyi Réka és Nimfa - kezdő ugró 2. helyezés, haladó ugró 1. helyezés
Huszka Lili és Dominó - kezdő ugró 3. helyezés, haladó ugró 2. helyezés
Gubrán Alexandra és Nadragulya - kezdő ugró 4. helyezés
Szántó Szonja és Dominó - kezdőg ugró 5. helyezés, haladó ugró 3. helyezés
Eredmények:
Bidnay Petra és Korinthos R100 nyitott 1. helyezés
Bidnay Petra és Korinthos R105 nyitott 5. helyezés
Eredmények:
Huszka Lili és Dominó: kezdő ugró 1. helyezés
Tőke Harmat és Nadragulya: kezdő ugró 2. helyezés
Nyíri Kira és Dominó: kezdő ugró 3. helyezés
Szántó Szonja és Dominó: 4. helyezés
Huszka Lili és Dominó: haladó ugró 1. helyezés
Szántó Szonja és Dominó: haladó ugró 2. helyezés
Tőke Harmat és Nadragulya: haladó ugró 3. helyezés
Eredmények:
Bidnay Petra és Korinthos: R100 nyitott 2. helyezés
Hetyey Karola és Panka: helyezés nélkül
Eredmények:
Verebélyi Réka és Nimfa: PK1 nagyló sikeres minősülés
Bidnay Petra és Korinthos: PK2 nagyló 1. helyezés
Bidnay Petra és Korinthos: PK3 nagyló 4. helyezés
Eredmények:
Bidnay Petra és Korinthos - R100 stílus 4. helyezés
Hetyey Karola és Panka - R100 stílus 4. helyezés
Hetyey Karola és Panka - R100 nyitott 3. helyezés
Bidnay Petra és Korinthos - R100 nyitott 4. helyezés
Eredmények:
Bidnay Petra és Korinthos: PK2 nagyló: 4. helyezés
Hetyey Karola és Panka: PK2 nagyló 6. helyezés
Eredmények:
Hetyey Karola és Panka: R90 nyitott 8. helyezés
Bidnay Petra és Korinthos: R90 nyitott 3. helyezés
Hetyey Karola és Panka: R100 stílus 7. helyezés, sikeres első minősülő pálya
Bidnay Petra és Korinthos: sikeres első minősülő pálya
Eredmények:
Hetyey Karola és Panka: PK3 1. helyezés
Bidnay Petra és Korinthos: PK3 2. helyezés
Bidnay Petra és Korinthos: PK3 1. helyezés
Verebélyi Réka és Nimfa: PK1 helyezés nélkül
Huszka Lili és Dominó: C2 helyezés nélkül
Eredmények:
Nagyszücs Enikő és Bella - kezdő ugró 6. helyezés
Mile Rebeka és Dominó - kezdő ugró 3. helyezés
Verebélyi Réka és Nimfa - kezdő ugró 1. helyezés
Nagyszücs Enikő és Bella - haladó ugró 2. helyezés
Kovács Levente és Bella - haladó ugró 1. helyezés
Komáromi Lilla és Dominó - kezdő ugró helyezés nélkül
Mile Sándor és Nadragulya - kezdő ugró helyezés nélkül
Eredmények:
Huszka Lili és Dominó: kezdő ugró 6. helyezés
Nagyszücs Enikő és Bella: kezdő ugró 1. helyezés
Hetyey Karola és Panka: haladó ugró 4. helyezés
Kovács Levente és Bella: haladó ugró 1. helyezés
Bidnay Petra és Korinthos: ugró pro 1. helyezés
Eredmények:
Bidnay Petra és Korinthos: haladó ugró 3. helyezés
Bidnay Petra és Dominó: haladó ugró 7. helyezés
Kovács Levente és Bella: kezdő ugró 1. helyezés
Kovács Levente és Bella: haladó ugró 2. helyezés
Szilágyi Nárcisz és Tjibbe: A3 díjlovas 4. helyezés
Verebélyi Réka és Nimfa: hibátlan pályát mentek
Huszka Lili és Dominó: egyszeri megtagadással tökéletes pályát mentek.
Eredmények:
Huszka Lili és Dominó: kezdő ugró 6. helyezés
Kovács Levente és Bella: kezdő ugró 5. helyezés
Verebélyi Réka és Nimfa: kezdő ugró 4. helyezés
Hetyey Karola és Panka: kezdő ugró 2. helyezés
Bidnay Petra és Dominó: kezdő ugró 1. helyezés
Kovács Levente és Bella: haladó ugró 3. helyezés
Bidnay Petra és Dominó: haladó ugró 2. helyezés
Hetyey Karola és Panka: haladó ugró 1. helyezés
Eredmények:
Nagyszücs Enikő és Bella: kezdő ugró 4. helyezés
Kovács Levente és Bella: időmegközelítéses ugró 3. helyezés
Hetyey Karola és Panka: időmegközelítéses ugró: 2. helyezés
Hetyey Karola és Panka: extra ugró 1. helyezés
Eredmények:
Verebélyi Réka és Nimfa: PKX 1. helyezés
Hetyey Karola és Panka: PK2 8. helyezés
Bidnay Petra és Dominó: PK2 3. helyezés
Eredmények:
Verebélyi Réka és Nimfa: C2 díjlovas minősült ugróba
Bidnay Petra és Dominó: PK2 nagyló 3. helyezés
Bidnay Petra és Dominó: PK3 nagyló 1. helyezés
Eredmények:
Nagyszücs Enikő és Dominó: kezdő ugró 5. helyezés
Bidnay Petra és Tündér: kezdő ugró 2. helyezés
Hetyey Karola és Panka: kezdő ugró 1. helyezés
Bidnay Petra és Dominó: haladó ugró 1. helyezés
Eredmények:
Nagyszücs Enikő és Dominó: kezdő ugró 3. helyezés
Hetyey Karola és Panka: kezdő ugró 1. helyezés
Bidnay Petra és Dominó: haladó ugró: 1. helyezés
Eredmények:
Huszka Lili és Nimfa: D0 díjlovas 9. helyezés
Hetyey Karola és Panka: PK2 nagyló 12. helyezés
Bidnay Petra és Dominó: PK2 nagyló 2. helyezés
Eredmények:
Hetyey Karola és Panka: stílus ugró minősült PK2-re
Bidnay Petra és Dominó: PK2 nagyló 4. helyezés
Eredmények:
Kovács Levente és Bella: haladó ugró 2. helyezés
Bidnay Petra és Dominó: kezdő ugró 2. helyezés
Hetyey Karola és Panka: kezdő ugró 7. helyezés
Hetyey Karola és Panka haladó ugró 7. helyezés
Szilágyi Nárcisz és Nimfa: D1 7. helyezés
Eredmények:
Hetyey Karola és Nofri: C2 kezdő gyerek minősült ugró versenyre
Bidnay Petra és Dominó: PK2 ugró 6ik helyezés
Eredmények:
Bidnay Petra és Dominó: C2 kezdő gyerek 2. helyezés
sikeresen minősültek ugró versenyekre
Eredmények:
Bidnay Petra és Dominó: kezdő ugró 1. helyezés
Hetyey Karola és Nofri: haladó ugró 1. helyezés
Kovács Levente és Bella: haladó ugró: 3. helyezés
első Póni klubbos díjlovas versenyünk
Eredmények:
Bidnay Petra és Dominó 4. helyezés