Ló eredete

A ma ismert ló (Equus caballus vagy Equus ferus caballus) hosszú törzsfejlődés során vált olyanná, amilyennek ma ismerjük. Ez a törzsfejlődés több mint 60 millió évre nyúlik vissza.

A legrégibb ismert őst Eohippusnak nevezik. Egészen apró növényevő állatka volt, nem magasabb a rókánál. Végtagjai 5-5 karmos ujjban végződtek és az erdő rejtekében élt.

Ez a lóelőd az évmilliók soránátalakult. Megnagyobbodott - marmagassága elérte az 50 cm-t - karmai, valamint két-két ujja eltűntek: ez már a Mesohippus.

Amelyik továbbfejlődött maga is. 30 millió évvel ezelőtt a következő leszármazó, a Merychippus már 1 méter magas volt. Lábai csak egy-egy ujjban végződtek, amelyeket szilárd pata burkolt. Gyors futóként már kevesebb szüksége volt arra, hogy elrejtőzzön, ezért lassan kimerészkedett az erdőségekből.

A 11 millió évvel ezelőtti Pliohippus nagyban hasonlított az általad is ismert lovakhoz. Nagy sebességű futásra volt már képes és a menekülés volt a védekezés fő eszköze. Elhagyta tehát végleg az erdőségeket. A fák nélküli sztyeppe lett a hazája, ahol akadálytalanul vágtázhatott. Csapatban élt, mert több szem könyebben pásztázza a körnéyket, hamarabb észleli a környéket.

Amikor a ló háziasítására sor került, az ember a birkát és a szarvasmarhát rég tenyésztette. Több mint 25 000 év telt el úgy, hogy őseink megelégedtek azzal, hogy a kanca tejét isszák, a ló húsát eszik és bőrüket hasznosítják.

A ló háziasítása a korai civilizációk idején, nagyjából 4000 évvel ezelőtt, Közép-Ázsiában kezdődött, majd a mai Dél-Oroszország, illetve Mezopotámia területén folytatódott. A nomád lótartók hamarosan rájöttek, hogy a lovon szállíthatják felszerelésüket, elkezdték tehát málhás lovakként használni őket. Nyugat- és Közép-Európában kb. 700 óta, a vaskortól használják a lovat hátasállatként.

(A világ lovainak nagy katalógusa, Alexandra, 1993)